Deprecated: Function ereg_replace() is deprecated in /data/web/konyv-konyvek.hu/modules/book_list.php on line 166
Vekerdy Tamás könyvei, művei
Főmenü
több lehetőség »
KERESÉS   - 


Vekerdy Tamás könyvei, művei

 Vekerdy Tamás
Születés ideje:
1935. szeptember 21.
Születés helye:
Budapest
Végzettségei:
Pszichológia
Író

Élete:
Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Édesapja Vekerdy Géza, édesanyja Friedrich Anna. Felsőfokú tanulmányait kezdte meg 1954-ben az ELTE-n, ahol 1958-ban lediplomázott. Papírjának megszerzése után házitanítónak állt és emellett statisztaként is dolgozott 1960-ig. 1962-től pszichológiát tanult egészen 1967-ig. 1969-től három évig dolgozott pszichológia tanárként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1972-től pszichológusként dolgozott 11 éven keresztül, közben megnősült 1979-ben, felesége Honti Mária, majd 1983-ban az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársaként dolgozott, ahol 1990-től tudományos tanácsadóként, majd 1995-1998-ig szenior volt. Eközben 1987-től segédkezett egy Waldorf óvoda és -iskola megszervezésében, majd 1992-től a Miskolci Egyetemen docens volt egészen 1998-ig. Ettől az időtől fogva igazgatója lett a Módszertani és Információs Központnak. 1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. Házasságából 4 gyermeke született. Munkáját és munkáit egyaránt több ízben is díjazták.


Vekerdy Tamás - ZSIDÓ KÖNYV
ZSIDÓ KÖNYV
1 955 Ft
 Vekerdy Tamás -  Honnan? Hová? - Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről
Honnan? Hová? - Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről
1 615 Ft
 Vekerdy Tamás -  Felnőttek és gyerekek - Mit akarunk egymástól?
Felnőttek és gyerekek - Mit akarunk egymástól?
2 975 Ft
Vekerdy Tamás - A szülő kérdez, a pszichológus válaszol
A szülő kérdez, a pszichológus válaszol
2 125 Ft
 Vekerdy Tamás -  Gyerekek, óvodák, iskolák
Gyerekek, óvodák, iskolák
833 Ft
 Vekerdy Tamás -  Széchenyi
Széchenyi
3 315 Ft
Vekerdy Tamás - Kicsikről nagyoknak 2.
Kicsikről nagyoknak 2.
1 615 Ft
Vekerdy Tamás - LÉLEK-JELENLÉT
LÉLEK-JELENLÉT
992 Ft
Vekerdy Tamás - A SZÍNÉSZI HATÁS ESZKÖZEI - ZEAMI MESTER MűVEI SZERINT
A SZÍNÉSZI HATÁS ESZKÖZEI - ZEAMI MESTER MűVEI SZERINT
765 Ft
Vekerdy Tamás - A PSZICHOLÓGUS ÚJRA VÁLASZOL
A PSZICHOLÓGUS ÚJRA VÁLASZOL
2 040 Ft
Vekerdy Tamás - Az iskola betegít?
Az iskola betegít?
978 Ft
Vekerdy Tamás - KAMASZKOR KÖRÜL
KAMASZKOR KÖRÜL
1 571 Ft
Vekerdy Tamás - Kicsikről nagyoknak 1.
Kicsikről nagyoknak 1.
1 615 Ft
Vekerdy Tamás - Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével (Az élet dolgai)
Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével (Az élet dolgai)
978 Ft
Vekerdy Tamás - KICSIKRŐL NAGYOKNAK 1.
KICSIKRŐL NAGYOKNAK 1.
1 275 Ft
Vekerdy Tamás - MÁSFÉLE ISKOLÁK /TALÁN: A WALDORF?/
MÁSFÉLE ISKOLÁK /TALÁN: A WALDORF?/
811 Ft
Vekerdy Tamás - Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével
Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével
1 267 Ft
Angster Mária - Csernus Imre - Czeizel Endre - Komlósi Piroska - Mohás Lívia - Pál Ferenc - Popper Péter - Ranschburg Jenő - Tari Annamária - Vekerdy Tamás - Családi boldogság, családi pokol - Az együttélés művészete
Családi boldogság, családi pokol - Az együttélés művészete
2 967 Ft
Vekerdy Tamás: - Családom történeteiből
Családom történeteiből
2 380 Ft
Vekerdy Tamás: - Ó azok a hatvanas évek
Ó azok a hatvanas évek
1 955 Ft

Kedvezményes kód megadása:



Címkefelhő
Vekerdy Tamás könyvei, művei, könyv, könyvek, szerzők, kiadók, tankönyvek, bestsellerek, művészet, tudomány, sport, informatika, hangoskönyvek, könyváruház, letölthető
Ugrás a lap tetejére

rss
RSS


Kedvenc szavaink

Mi a kedvenc szava? - tette fel a kérdést íróknak, humoristáknak, politikusoknak, zenészeknek, színészeknek, közéleti szereplőknek a Kultúra.hu. Válaszaik itt megtekinthetők.
A kérdésre Eperjes Károly, Herczku Ágnes, Csernoviczki Éva, Csík János, Kovács...
2012-11-13

Válság idején több műkincs kerül elő

Néhány hete 1,4 millióért kelt el Ady Endre Vér és arany című dedikált verseskötete, amely egy előző rendszerben tevékenykedő politikus családjától került az Abaúj Antikváriumhoz.
Pogány János, az antikvárium vezetője szerint válság idején több különleges...
2012-11-13

Magyar nyelv napja - 2012

A Magyar Országgyűlés 2011.
szeptember 26-án egyhangú szavazással fogadta el azt az országgyűlési határozatot, amelynek értelmében november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította.
1844-ben ugyanis e napon fogadták el a magyar nyelvet hivatalossá tevő...
2012-11-12

Ifjúsági előadások a Budapest Bábszínházban

A Budapest Bábszínház az idei évadban ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját: a felsőtagozatos és gimnazista korosztály számára készülő bemutatók között az első a Semmi című dán könyvből készülő produkció.
Az idei évadban két mai ifjúsági...
2012-11-12

Elrettentő a gyerekújságok kínálata

Tízezer forintot költött a Dívány.hu újságírója gyerekújságokra, majd megállapította: a gyerekújságok túlnyomó része egyszerűen reklámtermék, amiért még fizetünk is, nem is keveset.
Egy részük direkt vásárlásra sarkall, más részük "csak" a márkahűséget...
2012-11-12

Szülészeti zárójelentés
Megjelent!!!
Dr. Berkő Péter "Szülészeti Zárójelentés" c. könyve, csak itt, letölthető formában.


Kiadók ajánlatai:

A Napraforgó Kiadó
gyermekkönyvei


Ab Ovo Kiadó ajánlatai

A Hermit Kiadó

Az Aréna 2000 Kiadó

A Lazi Kiadó
ajánlatai


MRO Historia
Minden, ami érettségi!


A Hibernia Nova
ajánlatai


A Cser kiadó
ajánlatai


könyv  |  könyvek  |  könyvesbolt  |  könyv-könyvek.hu  |  könyvek.net  |  ingyenesen.letolthetokonyvek.com  |  Google trendek: Vekerdy Tamás
Ugrás a lap tetejére - Vekerdy Tamás könyvei, művei
48 órás szállítással Előjegyezhető könyvek Antikvár könyvek Újdonságok 50%-os könyvek